Van úgy, hogy egy-egy dallam egyik pillanatról a másikra belopja magát a szívembe. Így vagyok a Nouvelle Vague Dance With Me számával is. Legszívesebben felugranék, Zébe karolva körbetáncolnám a nappalit és utána behúznám magammal a hálószobába. Mert nem csak kedves és bájos, de őrülten érzéki is ez a bossa-nova hangzásvilágát idéző muzsika.

Hallottál már a Mantra Disco-ról? Én először egy hete, mikor Krisznél jártam nadis kezelésen. Mondanom sem kell, a kíváncsiságom rögtön úrrá lett rajtam.

Mikor először hallottam Stan Getz és Charlie Byrd Jazz Samba albumát, leírhatatlan, önfeledt érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem minden erőm elhagy, mégis szárnyaltam. A szívem kalapált, a gyomrom maroknyivá zsugorodott. Nem volt ez más, mint szerelem első látásra hallásra. A Desafinado szinte megbabonázott. Mintha mindig is ismertem volna ezt a muzsikát. Úgy éreztem, Antonio Carlos Jobim zenéje már azelőtt létrejött, mielőtt ő megírta. Rám várt az idők kezdetétől. Mert a bossanova örök. Számomra.

Most, hogy véletlen rátaláltam Vlagyimir Viszockij (1938-1980) egyik albumára (azóta sem tudok leszakadni róla), eszembe jutott a szigorú Éva néni, aki ha velünk sajnos nem is, de az oroszok iránt teljesen elfogult volt. Nem is elfogultság volt ez, inkább valami beteljesületlen, plátói szerelem, aminek mi sok-sok dalt köszönhettünk. Emlékszem, annak idején milyen beleéléssel énekeltük Viszockij egy-egy dalát az óráin. Sokszor teljesen belefeledkeztünk a zenébe... Volt kedvenc dalom - Песня о друге - is, amit otthon egyedül üvöltöttem bele a világba, mikor senki sem hallhatott.

Akárhányszor hallgatom, mindig lenyűgöz a The Piano (Jane Campion, 1993) című film zongorajátéka, melynek szerzője a szemüveges, számomra cseppet sem szimpatikus fizimiskájú Michael Nyman, aki a zenei minimalizmus megalkotója, s egyben az első számú európai művelője.
Le sem kell hunynom a szemem, egyszerűen csak érzem, ahogy sodor magával a muzsika (The Heart Asks Pleasure First/ The Promise). Nem szeretném, hogy véget érjen...

Késő őszi estén az Autumn Leaves-t hallgatni Miles Davistől egy orgazmussal felér-e?