Reggel felhívtam Medvét:
- Szeretnék valamit mondani!
- Nyuszika, baj van?
- Nincs semmi baj.
- Jó, akkor majd később beszélünk.
Csak annyit szerettem volna mondani, hogy még sem megyek ma hozzá, mert igenis félek tőle, mikor ideges és feszült, mint ahogy múltkor is. Néztem a borús eget, hallgattam az ablakon koppanó esőcseppeket, miközben azon morfondíroztam, hogy egy hülye picsa vagyok, hogy még ennyit sem merek közölni a másikkal.
Most süt a nap, csiripelnek a madarak... Én pedig itt ülök útra készen. Szerintem elindulok?

Ami emlékezetes marad új év hajnaláról:
- Nyuszika, én egész éjjel kerestelek telefonon, de te nem vetted fel. Kétségbe estem, mert rájöttem, mennyire szeretlek és féltékeny vagyok...
Ami emlékezetes marad öt perccel későbbről:
- Fogd be a pofád te rohadék! Szadeszes zsidó kurva! Azt hiszed, hülyét csinálhatsz belőlem?

Konzekvencia: Mindannyian másképp fejezzük ki az érzéseinket a szeretteink felé.