Nem szoktam máshonnan ollózni történeteket. Viszont ez a kis sztori nem csak jópofa, de elgondolkodtató is.
"Tegnap dolgaimat intéztem a városban, az Oktogonnál felfigyeltem valamire:
Egy idős nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön. Lassú, mert jobb kezében a botja, bal kezével pedig maga mögött húzza gurulós szatyrát. Benne krumpli, savanyúság, alma, ingyenes újság, szemüveg, orvosi leletek: egyszóval az élete. Lassúságával kockáztatja, hogy elgázolja két sávnyi kocsi, vagy a 4-es, 6-os villamos. Ekkor megjelenik mellette egy fülkarikás, tetovált, orrpiercinges srác. Vörös haj, kakastaréj, kihívó tekintet, láthatóan bármikor kész verekedni.
A néni elképesztő lassúsággal botorkál át az úttesten. A járókelők kikerülik, legfeljebb mandinerből nézik kínlódását. De ekkor a kakastaréjos udvariasan elkéri a kézikocsit, egyik kezével húzni kezdi, amíg másik karját kapaszkodóul kínálja fel. Az egész utca őket nézi. Még épp időben átérnek. A néni hálálkodik a punknak, a punk pedig e szavakkal hárítja nevetve:
- Semmiség, tessék csak hagyni a gecibe!
A néni meglepődik, majd ő is nevet. És látom, ahogy a két generáció mosolyog egymásra."
(B. Z.)

Ha egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban. Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről.

(Tendzin Gjaco)

A nap vicce

...spekuláció folyik Magyarország ellen, "meghatározó magyar pénzügyi területeken, tehát az állampapír, a forint, a CDS felár, és úgy általában az országgal kapcsolatos pénzügyi bizalom terén". "Ez sajnálatos, ennek nem kellene így lennie", pontosan azért, mert a Magyarország kormánya bizonyította, hogy a pénzügyi egyensúly szempontjából az Európai Unió legjobb országai közé tartozunk - mondta Matolcsy György.
(MTI)

Ha már megemlítettem a The Autumn Leaves-t, akkor nem hagyhatom ki Eric Clapton nevét sem, mert az ő előadásában olyan gyönyürű, hogy szinte beleborzong az ember.

Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében

A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.

/Szabó Lőrinc fordítása/

Véletlenül találtam rá Gwendolyn Brooks 1917-ben született, Pulitzer-díjas költőnő Az anya (The Mother) című versére. Mindig iszonyatos elkeseredés és düh tombol bennem, ha hallok egy gyermekről, akinek kényszerű "születésének" pillanata a halála kellett, hogy legyen. Talán azért lettem ilyen, mert valamikor én is elveszítettem egy gyermeket, akinek az életéről nem dönthettem (életmentő beavatkozások előtt nem kérdezgetik az embert). Akkor még nem sejtettem, hogy valamikor újra átélem azt a fájdalmat, amit akkor. Egy éve, hetek öntudatlan létezése után engedett utat magának ugyanaz a gyásszal keveredett fájdalom az életemben, miután újra elveszítettem egy gyermeket.

"Számtalan ember hal meg úgy, hogy lelkükben némán szól a zene, mert egyfolytában az életre készülődnek, de mire ráéreznének a saját dallamukra, kifutnak az időből."

(Oliver Wendell Holmes)

" - Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni. Persze nem is csoda... Tele vagy sok évszázados, gyógyulatlan sebekkel. (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes.
- Már nem így vagyok...
- De igen!... Sajnos igen!... Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. Nálad még egy futó szeretkezés sem szimpla örömtörténet, hanem élethalálkaland... Pokoljárás... Nem mered élvezni, félsz, hogy belehalsz... Jéggé fagyott tűz lángol benned."

(Müller Péter)

Elolvastam ezt. Mocskos, aljas módon ütött szíven. Eszembe jutott, hogy írtam régen másokról, akik szinte használtak, akik köré szőttem a meséimet. Zéről nem tudok úgy írni.  Talán mert ő, az életem igazán valós része lett. Azt mondja, ha azt akarnám, menjen el, ő akkor is maradni fog, türelemmel kivárja, míg felolvad bennem a tűz... S Zé valóban, itt van. Mellettem. Minden nap. Akkor ő nem csak kíván engem, mint a többi. Talán ő szeret is...

"Ferme les yeux et le monde devient celui que tu veux..."

(Alain Berliner - Dialogue du film Ma Vie en rose)

Játszanak. Megjátsszák azt, hogy nem játszanak.
Ha jelét adom, hogy tudom, hogy játszanak,
megszegem a játékszabályokat, és büntetést kapok.
El kell játszanom velük a játékukat, hogy
nem tudom, hogy tudom, hogy játszunk.

(R. D. Laing - Gubancok)

(Müller Péter)