Szélesszájú internet. (by Mat)

Vajon, hogy lehet lenevelni a gyermeket arról, hogy ne hagyja el az egyik nap a ceruzáját, másik nap a hegyezőjét, harmadik nap a radírját, pénteken ne hagyja ott a padban az üzenőjét, a buszon a bérletét, hogy felismerje a cipőjét a többi gyerek lábbelije között, télen ne akarjon kabát nélkül elindulni otthonról, akkor sem, ha nulla fokban úgy érzi, tíz van, s ne állítsa be a mobilján az ébresztőt este tízre csak azért (ezt bezzeg nem felejti el), hogy szívasson minket egy kicsit?
Nem is tudom, kire ütött ez a gyerek? Nem is tudom...

- Valaki hozza be a vonalas telefont a hálóba!
- Valaki vigye be anyának a telefont...
- Valaki vigye be anyának a telefont...
- Valaki vigye be anyának...
- Valaki vigye...
Fejemet csóválva mosolygok, már indulnék kifelé, mikor belép a szobába Pet kezében a telefonnal.

Próbáltuk megúszni a télapózást, de minden gyerekem kijelentette, hogy még hisz a mikulásban. A tizennyolc, a tizenhét, a tizenöt, a tizenhárom, a tizenegy éves is. A majdnem huszonegy évesről nem is beszélve.
Hát ennyit erről röviden.

Az a kis házikó már hosszú évek óta megbújik a magának mindenhol utat törő bozóttal benőtt fák között. Mikor a gyermekeim kicsik voltak és sétáltunk a tóhoz, mindig lelassítottak a kunyhó melletti úton. Félelmetesnek tűnt számukra a hely, nem mertek a házikó közelébe menni. Csendben kellett lépkednünk, mert ezen a helyen lakott (vagy még lakik is?) a hét törpe, s vigyáznunk kellett fel ne ébresszük őket.
Pár napja kettesben jártunk a tó felé. Mikor megláttam a házikót, mely köré leplet vont a késő délutáni köd, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Elő kellett vennem a fényképezőgépet. Megörökíteni ezt a helyet olyannak, ahol a mesék szereplői életre kelhettek. Amilyennek a gyermekeim láthatták annak idején.

"A matek tanárom nem veszi észre a válaszaimban rejlő irónikát." (Pet)

"Jól emlékszem, hogy neked Müller Péter a kedvenc idézistád? " (Pet)

- Anya! Képzeld, mielőtt bejöttél felébreszteni, épp azt álmodtam, hogy Zé is bejött és felébresztett.
- Manó, azt nem csak álmodtad, tényleg bement felébreszteni!
- Akkor miért jöttél be?
- Mert te nem jöttél ki...

"Ez már nem állapot! Nekem is fénymásoltassatok kapukulcsot!" (Rachel)

Teljesen kiakadtunk Zével, mikor a tizenhárom éves kislányom nyitva hagyott facebook oldalán azzal kellett szembesülnünk, hogy tegnap a nagy szerelemnek épp ama ominózus kérdést kellett feltennie, hogy:
- Neked mi a véleményed az orális szexről?
Persze, megmagyarázta. Az ok, egyszerű kíváncsiság volt.

"Tudtam ezt, csak nem gondoltam." (Pet)

"Tövig nyomja a padlógázt."

"Adó-vevő jeltorony."

(by Rachel)

- Anya, láttad azt a szegény, kicsi elpusztult madarat az udvaron?
- Igen szívem, láttam. Verébfióka.
- Megsütjük?

Nem tudom, de ha nem te jársz az eszemben, unatkozom.
Nem tudom, de a vicceiden néha olyan sokáig elgondolkodom.
Tudd, én szívesen teregetek veled, némán elmosogatok, ha kell ám!
Felporszívózok, mert tudom, jól esik, ha a családból segít valaki valamit.
Ha beteg vagy, reggelit készítek neked, akár nap, mint nap.
Ha bánt valaki, én ott leszek és megvigasztalom a szívedet.
Csak szólj és mondd, mit tegyek, én mindig - hidd el - ott leszek!

(a tizenkétévestől)

Édesanyám köszöntelek,
Most e meghitt ünnepen,
azt kívánom most és mindig,
mindig maradj meg nekem!

(a tizenhétévestől)

- Anya, ha eltévedünk az erdőben, akkor téged eszünk meg!
- Miért pont engem?
- Mert te vagy a legnagyobb.
- És?
- Mindig a legnagyobbat kell, mert az eszik legtöbbet.

- Anya, belőled nem lehetne angyal!
- Miért nem?
- Mert nincsenek olyan hatalmas szárnyak, amik elbírnának.

Nagyfiam nagylelkűen ajánlotta fel egyik húgának a fiókjában talált filctoll készletet.
Pár perccel ezelőtt szinte artikulálatlan röhögés közepette meséli a sztorit:
- Hát jön velem szembe, tiszta filctollas a keze, azt mondja: nagyon megfogott ez az ajándék, amit kaptam tőled!

Mondom a gyerekeimnek, éjjel ér ide a vulkáni hamufelhő.
- Milyen hamufelhő?
- Hát tudjátok, a vulkán, ami kitört még szerdán...
- Milyen vulkán tört ki?
- Izlandon.
- Kitört egy vulkán?
- Igen, kitört egy vulkán.
- S mikor ide az a felhő?
- Állítólag tízkor.
- S látszik?
- Nem, nem látszik, mert magasan száll. De a légi közlekedést szinte mindenhol leállították.
- Elmegyünk megnézni.
- Nem értitek, hogy szabad szemmel nem látható?
Tízkor mégis cipőt húztak és sétálni indultak hamufelhőt bámulni az égbolton.

Szinte biztos, hogy anyaként elfogult vagyok. De szeretem a rajzainak erős, élénk színeit, ami nem engedi a szemet tovább kalandozni.

- Szeretnék sálat, meg sapkát! Vagy pulcsit is vehetsz, mert szétfagyok. Vagy műmelleket. Vagy posztgraduális szolárüléseket. Vagy kuktát. Nem lábast, hanem olyan rohangászó emberkét... Vagy űrhajót. Igen, egy űrhajó most nagyon jól jönne. Vagy húgycső donort... Vagy egy hullaszállító autót... Ja képzeld! Kaptam egy kurva nagy sólámpát!
- Legalább...

- Anya! Átvennéd tőlem a fényképezőgépet?
- Miért?
- A te hatalmas melleid alatt sokkal jobban védve lenne az esőtől.

- Anya! Hogy tudok hányni?
- Miért akarsz hányni?
- Mert érzem, ahogy jön fel.
- Összeettél valamit.
- De hogy tudok hányni?
- Miért szeretnél annyira?
- Holnap találkozom egy lánnyal. Gondold el, ha rálehelek és elhányja magát.
- Utána te is fogsz! Meg van oldva.
- Anya! Légy szíves!
- Nyugi, holnapra elmúlik.

- Anya, én már nagyon öreg vagyok!
- Hogy lennél öreg?
- Kilenc éves vagyok!
- És? Mennyi szeretnél lenni?
- Hát mondjuk, hét...

- Nem akarsz még aludni egy kicsit?
- Nem, már nem vagyok álmos.
- De nézd meg! Még a többiek is alszanak.
- Igen, de ők hétalvók, én csak "egyalvó" vagyok.

- Vigyázz, valami úszik a narancslében!
- Hol?
- Hadd nézzem én is!
- Valaki visszaköpte az üvegbe azt is, ami nem belevaló!
- Fúúúj!
- Ugyan, azt meg lehet inni! Kis búvárok nem számítanak.

- Nem értem, hogy élhet ennyi csökkent értelmű ember a világon...
- Buta vagy, mikor így gondolkodsz!
- Azon legalább lehet segíteni, de a csökkentértelműségen nem.

- Ki vagyok én neked?
- Hát az édesanyám.
- És te ki vagy nekem?
- A te édes jó gyereked. Aki nem csak jó, de ráadásul okos is.

- Szerintem anya medve-influenzában szenved.
- Hát igen! Elég régóta már...
- De ebből nem is fog kigyógyulni soha!
- Szerintem sem. Gyógyíthatatlan!

- Te anya! Nézd már, itt ilyet is lehet kapni?
- Mi? Micsodát? Hol?
- Ott előttünk a kosárban az a mozgó valami...
- Hisz az egy gyerek!
- Jó, de itt ilyet is lehet kapni?
- Nem vagy normális! Érted? Nem vagy...
- De hát akkor miért van a kosárban? Fogadjunk a fenekén van a vonalkód, aztán a pénztáros csak felhúzza a pólóját és biiip...
- Kicsim, az az előtti kosárban is egy gyerek van!
- Hjaa, hogy ezeket itt különböző méretekben lehet kapni! Nem is vettem észre.
- Jaj, legalább ne ilyen hangosan...
- Anya, valld be, engem is egy ilyen Lidl-ben vettetek...
- Hee?
- Nézz csak rám, azért lehet ilyen elvetemült a fejem... Fogadjunk, egy ilyen helyen vettetek!
- Az agyad, az az elvetemült...
- Te anya! Nem veszünk egy ilyen mozgó valamit mi is?

- Anya! Nem tudod, mikor lesz az őszi szünet?

- Te szeretnél felnőtt lenni? - kérdi a nagy.
- Megőrültél? - válaszolja a kicsi.