- Anya, láttad azt a szegény, kicsi elpusztult madarat az udvaron?
- Igen szívem, láttam. Verébfióka.
- Megsütjük?

Nem tudom, de ha nem te jársz az eszemben, unatkozom.
Nem tudom, de a vicceiden néha olyan sokáig elgondolkodom.
Tudd, én szívesen teregetek veled, némán elmosogatok, ha kell ám!
Felporszívózok, mert tudom, jól esik, ha a családból segít valaki valamit.
Ha beteg vagy, reggelit készítek neked, akár nap, mint nap.
Ha bánt valaki, én ott leszek és megvigasztalom a szívedet.
Csak szólj és mondd, mit tegyek, én mindig - hidd el - ott leszek!

(a tizenkétévestől)

Édesanyám köszöntelek,
Most e meghitt ünnepen,
azt kívánom most és mindig,
mindig maradj meg nekem!

(a tizenhétévestől)

- Anya, ha eltévedünk az erdőben, akkor téged eszünk meg!
- Miért pont engem?
- Mert te vagy a legnagyobb.
- És?
- Mindig a legnagyobbat kell, mert az eszik legtöbbet.

- Anya, belőled nem lehetne angyal!
- Miért nem?
- Mert nincsenek olyan hatalmas szárnyak, amik elbírnának.

Nagyfiam nagylelkűen ajánlotta fel egyik húgának a fiókjában talált filctoll készletet.
Pár perccel ezelőtt szinte artikulálatlan röhögés közepette meséli a sztorit:
- Hát jön velem szembe, tiszta filctollas a keze, azt mondja: nagyon megfogott ez az ajándék, amit kaptam tőled!

Mondom a gyerekeimnek, éjjel ér ide a vulkáni hamufelhő.
- Milyen hamufelhő?
- Hát tudjátok, a vulkán, ami kitört még szerdán...
- Milyen vulkán tört ki?
- Izlandon.
- Kitört egy vulkán?
- Igen, kitört egy vulkán.
- S mikor ide az a felhő?
- Állítólag tízkor.
- S látszik?
- Nem, nem látszik, mert magasan száll. De a légi közlekedést szinte mindenhol leállították.
- Elmegyünk megnézni.
- Nem értitek, hogy szabad szemmel nem látható?
Tízkor mégis cipőt húztak és sétálni indultak hamufelhőt bámulni az égbolton.

Szinte biztos, hogy anyaként elfogult vagyok. De szeretem a rajzainak erős, élénk színeit, ami nem engedi a szemet tovább kalandozni.

- Szeretnék sálat, meg sapkát! Vagy pulcsit is vehetsz, mert szétfagyok. Vagy műmelleket. Vagy posztgraduális szolárüléseket. Vagy kuktát. Nem lábast, hanem olyan rohangászó emberkét... Vagy űrhajót. Igen, egy űrhajó most nagyon jól jönne. Vagy húgycső donort... Vagy egy hullaszállító autót... Ja képzeld! Kaptam egy kurva nagy sólámpát!
- Legalább...

- Anya! Átvennéd tőlem a fényképezőgépet?
- Miért?
- A te hatalmas melleid alatt sokkal jobban védve lenne az esőtől.

- Anya! Hogy tudok hányni?
- Miért akarsz hányni?
- Mert érzem, ahogy jön fel.
- Összeettél valamit.
- De hogy tudok hányni?
- Miért szeretnél annyira?
- Holnap találkozom egy lánnyal. Gondold el, ha rálehelek és elhányja magát.
- Utána te is fogsz! Meg van oldva.
- Anya! Légy szíves!
- Nyugi, holnapra elmúlik.

- Anya, én már nagyon öreg vagyok!
- Hogy lennél öreg?
- Kilenc éves vagyok!
- És? Mennyi szeretnél lenni?
- Hát mondjuk, hét...

- Nem akarsz még aludni egy kicsit?
- Nem, már nem vagyok álmos.
- De nézd meg! Még a többiek is alszanak.
- Igen, de ők hétalvók, én csak "egyalvó" vagyok.

- Vigyázz, valami úszik a narancslében!
- Hol?
- Hadd nézzem én is!
- Valaki visszaköpte az üvegbe azt is, ami nem belevaló!
- Fúúúj!
- Ugyan, azt meg lehet inni! Kis búvárok nem számítanak.

- Nem értem, hogy élhet ennyi csökkent értelmű ember a világon...
- Buta vagy, mikor így gondolkodsz!
- Azon legalább lehet segíteni, de a csökkentértelműségen nem.

- Ki vagyok én neked?
- Hát az édesanyám.
- És te ki vagy nekem?
- A te édes jó gyereked. Aki nem csak jó, de ráadásul okos is.

- Szerintem anya medve-influenzában szenved.
- Hát igen! Elég régóta már...
- De ebből nem is fog kigyógyulni soha!
- Szerintem sem. Gyógyíthatatlan!

- Te anya! Nézd már, itt ilyet is lehet kapni?
- Mi? Micsodát? Hol?
- Ott előttünk a kosárban az a mozgó valami...
- Hisz az egy gyerek!
- Jó, de itt ilyet is lehet kapni?
- Nem vagy normális! Érted? Nem vagy...
- De hát akkor miért van a kosárban? Fogadjunk a fenekén van a vonalkód, aztán a pénztáros csak felhúzza a pólóját és biiip...
- Kicsim, az az előtti kosárban is egy gyerek van!
- Hjaa, hogy ezeket itt különböző méretekben lehet kapni! Nem is vettem észre.
- Jaj, legalább ne ilyen hangosan...
- Anya, valld be, engem is egy ilyen Lidl-ben vettetek...
- Hee?
- Nézz csak rám, azért lehet ilyen elvetemült a fejem... Fogadjunk, egy ilyen helyen vettetek!
- Az agyad, az az elvetemült...
- Te anya! Nem veszünk egy ilyen mozgó valamit mi is?

- Anya! Nem tudod, mikor lesz az őszi szünet?

- Te szeretnél felnőtt lenni? - kérdi a nagy.
- Megőrültél? - válaszolja a kicsi.

- Kisfiam, szedd össze a szennyest a szobádból és vidd a fürdőszobába légy szíves!
- Nincs is szennyesem!
- Hát azok mik a szőnyegen és a széken?
- Hát... azok csak olyan melléktermékek.

- Nekem egy fiatal, jóképű, kedves és gazdag pasim lesz, ha nagy leszek!
- Hugicám, te maximum egy gazdag és öreg pasit kaphatsz, mert egy fiatal biztos nem fogja elviselni, amennyit te beszélsz.

- Olyan napjaim voltak, hogy már azt hittem, idegösszeroppanást kapok.
- Összeroppanás? Mindig azt hittem, hogy az idegösszeroBBanás...

- Anya! Olyan erősen süt a nap, hogy elhomályosodott a látószögem.

- Anyuka, minden lány szőke!
- Hogy lenne szőke? Nézz rám, én sem vagyok szőke...
- Dehogynem anyuka, csak te értelmi szinten!

Hapci, Tudor, Vidor, Szende, Szundi, Szindi, Barbi... Hapci, Vidor, Szende, Szundi, Morgó, Tudor, Dudor... Kuka mindig lemarad, mert nem szól.

- Valamiért a nálam jóval idősebb férfiakat kedvelem.
- Hát anya, nálad jóval idősebb férfit nehéz találni...

- Anya, te szoktál hazudni a korodról?
- Nem, de nagyon nehéz kimondani, mennyi is vagyok.
- Hát igen, nekem is nehéz lenne, ha a helyedben lennék.

- Gyerekek, gyerekek! Anya egy űrlény!
- Mondj valami újat...

- Szerinted normális vagyok?
- Nem anyuka, nem vagy az.
- Akkor mi vagyok?
- Hülye vagy... De okos is.

- Te örülsz, hogy fiú vagy?
- Hát persze.
- Miért?
- Mert a lányok mind hülyék.