Ha nem is a kedvenc évszakom a tél, már nagyon vártam a havat. Azt az igazit, a nagyot. A mindent pihe-puhán, lágyan betakarót. Hát megérkezett.

Az a kis házikó már hosszú évek óta megbújik a magának mindenhol utat törő bozóttal benőtt fák között. Mikor a gyermekeim kicsik voltak és sétáltunk a tóhoz, mindig lelassítottak a kunyhó melletti úton. Félelmetesnek tűnt számukra a hely, nem mertek a házikó közelébe menni. Csendben kellett lépkednünk, mert ezen a helyen lakott (vagy még lakik is?) a hét törpe, s vigyáznunk kellett fel ne ébresszük őket.
Pár napja kettesben jártunk a tó felé. Mikor megláttam a házikót, mely köré leplet vont a késő délutáni köd, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Elő kellett vennem a fényképezőgépet. Megörökíteni ezt a helyet olyannak, ahol a mesék szereplői életre kelhettek. Amilyennek a gyermekeim láthatták annak idején.

Sütőtök ráolvasztott camembert sajttal, datolyával és erős paprikával abszurd-e? Mások számára lehet. De Zé ismer már, ezért tud meglepni mindig valami újjal, amit szeretek.

Hiányoznak a korábbi hetek fátyolos fehér reggelei. Szeretem a ködöt. Mert elrejt, betakar, selymes homályba burkolja a körülöttem lévő világot.

Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében

A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.

/Szabó Lőrinc fordítása/

Szegény legény vagyok én...

Szinte biztos, hogy anyaként elfogult vagyok. De szeretem a rajzainak erős, élénk színeit, ami nem engedi a szemet tovább kalandozni.

Már jó hazamenni...

Annyira szívfájdító volt látni, ahogy ott feküdt eldőlve, mozdulatlanul a jázminbokor levelei között.

Felébred, rám sandít, nyújtózik egyet, s mielőtt fotózhatnám, elúszik...

Annyira jól estek a szavai, hogy beléjük szerettem... Mert oly kevés, aki úgy érzi és látja, ahogy te magad is.

" ...'melléd lehet halni' Judit, annyira szép, romantikus a képed.
Bujkál benne valami búcsúzás, valami elmenetel, színeiben a melegség és az örökké tartó szeretet, szerelem érzéseivel.
A hattyú, ha elveszíti párját, maga is mellé hal.
Mára talán (?) ez egy picit divatjamúlt szemléleté vált,
de a képed hangulata erre emlékeztetett...
Nagyon finoman fogalmazott, csodálatos fotó.
Gratula___növény___"

Sok-sok fotó itt több oldalon!

Hallgatom őt, ahogy mindenről elfeledkezve mesél, hogyan fogja felépíteni a lemezjátszóját. Aztán egyszer csak meglátom a stúdió falára erősítve. Szép. Szinte félve simítom végig az ujjaimmal... Lecsiszoltatta a tányér oldalát. Mert szóltam, talán úgy még szebb lenne. Elmosolyodom. Belesüppedek a kanapéba, ő pedig eltűnik pár pillanatra, hogy zenét varázsoljon...