Holnap meg az lesz, hogy közmunka... Tulajdonképp szerencsésnek mondhatom magam a munkanélküliek népes táborában, mivel mégsem utcát söprögetni megyek kis városunkban, ahol minden harmadik ember ismer.

Ember tervez, aztán időnként mégis másképp történnek a dolgok, mint tervezi. Mert igaz, hogy Zé több, mint egy éve része az életemnek, s látszólag rendben mennek a dolgaink, de még sem a nagy boldogság az, ami miatt nem írtam már annyi ideje.
Régebben mindig azt mondogattam:
- Annak idején, szinte gyermekfejjel megengedhettem magadnak a depressziót, felnőttként már nem...
De a depresszió nem kérdez, csak jön... Váratlanul, s neked fel sem tűnik először, csak mikor már majdnem késő.
Zének el sem mertem mondani, hogy a pszichológusomhoz azért nem mentem vissza, mert a szavaiból kiderült, reménytelen esetnek tart, akinek gyógyszeres kezelésre van szüksége. Hát nem... Gyógyszerek nélkül is megoldjuk.