Régebben szerettem a vasárnapokat, főleg a forró nyári estéken. Most összeugrik a gyomrom, miközben a hétfőre gondolok. Nem akarom az áfát, a társasági adót, nem akarok jelenértéket, jövőértéket, meg hozamokat számolni... Nem akarom a "kedves" tanárnő hangját hallani, miközben a szúrós tekintetét rám szögezve rideg, szinte gúnyos hangon közli:
- Na, most akkor téged hallgatunk! Nem érdekel, ha nem tudod, ha fél órát kell várnom egy válaszra, akkor is te mondod...
Én pedig mosolygok, mintha minden rendben lenne. Közben azon gondolkodom, hogy miért is tudom nem utálni őt, mint néhányan a csoportból. Vagy mint ő engem... Eszembe jut Karinthytól A rossz tanuló felel... Az ő bőrében érzem magam most én is.
S már megint több időt kések a válasszal, mint amennyit kéne. Természetesen az ő elképzelése szerint.