Azt hittem, kiugrik a szívem a helyéről, mikor megláttam az autót. Gondolkodtam, visszaforduljak-e az utcán. De eszembe jutottak a gyerekek. Azt sem tudtam, ki van otthon.
A későbbi órákról már csak képek villannak fel.
Nem akarok emlékezni. Nem akarom magam előtt látni azt az elhomályosult szempárt, nem akarom érezni a kezét, amit rám emelt. Az azóta alig nyíló kapu, az ajtó összetört lécei. A függönyön átszűrődő zseblámpa kutató fénye, az ablak peremét tapogató kezek. Nyíló ajtó, surranó léptek a nappaliban. A hangja...
Nem akarok rettegve befordulni az utcasarkon. Nem akarok felijedni a sötétben arra, hogy félek.