2010. április

2010. április 29.

Ma olyan napom volt, ami nem csak nehéz és hosszú, de felettébb elgondolkodtató is volt. A legnagyobb lányomról nem is gondoltam, hogy ennyire tud aggódni értem. Furcsa érzés volt megélni ezt, hisz annyi konfliktuson vagyunk már túl. Gábornak, Szilviának és Juditnak pedig köszönet, hogy velem voltak a távolból is... Nagyon sokat jelentett számomra, hogy vannak, akik igazán aggódnak értem.

chanson
2010. április 29.

Nem szeretnék Cleckley szociális öngyilkosságnak nevezett őrületének áldozata lenni.
Ő a szociopata, nem én. Mégis én érzem úgy, hogy az ő örvénye engem is magával ránt a mélybe. Hiába keresek valamit, amibe kapaszkodhatnék...

chanson
2010. április 28.

Civil egy valamikori beszélgetésünk kapcsán megemlített nekem egy filmet. Még azt is megígérte, elküldi nekem. A film megérkezett, bár már nem is számítottam rá. Most pedig bajban vagyok, mert felhívni ezért még sem merem, hogy miért ezt a filmet és mivel kapcsolatban és miért is kell megnéznem, bár valami fogalmam van arról, miről is szól.

chanson
2010. április 28.

Az van, hogy látták a kisírt, szomorú szemeimet az üzletben és néhány perc leforgása alatt kicserélték nekem azt a gyűrűt egy másikra úgy, hogy még a blokkot sem kellett felmutatnom.

chanson
2010. április 28.

Amikor szólsz neki, hagyjon. Amikor kéred, emlékként őrizzen meg a szívében.
Ő mégis azt hiszi, ugyanúgy játszhat, mint eddig bármikor. Hallod a hangján, hogy hazudik, mert úgy gondolja, ezzel megtart. Azt mondja, nálad szeretne lenni, de mikor "hazaér", más veszi fel a telefont. Az autója nem áll a ház előtt, se a környéken.
Már semmi mást nem érzel, csak mérhetetlen szomorúságot és űrt... Amikor Nietzsche egyszerű szavai kísértenek mindent beborító árnyként a sötét szobában:
"Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem hogy többé nem hiszek neked."

Nem Medve, nem akarom azt a gyűrűt hordani, mert megbéklyóz, megfojt... Hiába láttam a szemeiden, hogy szeretsz. Lehúztam az ujjamról azért, amiért valaki más is megtette ezt. Én már nem szeretnélek szeretni azzal a szerelemmel, ami téged életben tart, engem pedig megöl.

chanson
2010. április 25.

Igen, igen, igen...

chanson
2010. április 25.

Valamelyik könyvben találta az egyik lányom a receptet... Először kicsit furcsának tűnt, de mikor elkészült és percek alatt eltűnt, azt már csak én furcsálltam.

chanson
2010. április 24.

Azért vannak az életben dolgok, amiket valószínűleg sosem fogok megérteni, hiába tűnnek olyan egyszerűnek.

chanson
2010. április 24.

- Anya, ha eltévedünk az erdőben, akkor téged eszünk meg!
- Miért pont engem?
- Mert te vagy a legnagyobb.
- És?
- Mindig a legnagyobbat kell, mert az eszik legtöbbet.

- Anya, belőled nem lehetne angyal!
- Miért nem?
- Mert nincsenek olyan hatalmas szárnyak, amik elbírnának.

chanson
2010. április 24.

chanson
2010. április 23.

- Csilla, mit keres a táskájában?
- Kézkrémet, tanár úr!
- Kézkrémet? Na akkor mondja meg, mi a kézkrém?
- ???
- Hát késztermék! Mondhatjuk úgy is, késztermék a KÉZtermék. Mondja gyorsan, hol tartjuk nyilván?
- Nyilván... a táskánkban.

chanson
2010. április 22.

Pár napja kaptam meg a nagylányom ballagási fotóit. Mennyire szép rajta, el sem hiszem... Pedig nincs retus, csak némi smink. Annyira büszke vagyok rá.
Ha jön haza látogatóba, mégis aggódva kutatom az arcát, ami annyira fakó és színtelen. Arra gondolok, bár csak olyan lenne, mint azokon a képeken, de szólni nem merek, mert úgy is valamivel megmagyarázza, hogy világos legyen előttem, minden rendben van, pedig nincs...

chanson
2010. április 22.

Most úgy érzem, sosem fogom bepótolni azt a kétheti tananyagot, amivel elmaradtam, de azért hiszek benne, hogy menni fog.

chanson
2010. április 22.

Medve megjelent és meglepett. Este felhúzta az ujjamra, másnap mégis sírva tettem vissza a kicsiny dobozba.
Ma hívott:
- Nyúl, bármi is történik, soha nem húzd le az ujjadról! Érted? Egyszer valaki megtette és már nincs itt... Nem akarok rettegni újra. Kérlek, húzd vissza...
Értettem őt. Sajnáltam... Visszahúztam. Képtelen voltam nemet mondani.

chanson
2010. április 21.

Nagyfiam nagylelkűen ajánlotta fel egyik húgának a fiókjában talált filctoll készletet.
Pár perccel ezelőtt szinte artikulálatlan röhögés közepette meséli a sztorit:
- Hát jön velem szembe, tiszta filctollas a keze, azt mondja: nagyon megfogott ez az ajándék, amit kaptam tőled!

chanson
2010. április 20.

Ha a magasba nézve madarakat látsz repülni az égen, én jussak eszedbe. Hogy miért a madarak? Mert ők szabadok. S én is az szeretnék lenni végre. Repülni a végtelen felé, soha haza nem térni, majd elfáradva, bódultan lehullni a semmibe.

chanson
2010. április 20.

Hogy fogok felkelni, mikor nem tudok lefeküdni?

chanson
2010. április 20.

Miért van az, hogy hónapok óta készülsz leírni egy számodra fontos dolgot, de valamiért még sem megy? Pedig érzed, hogy ki kell mondanod, le kell írnod, hisz ezer éve kikívánkozik belőled. Aztán csak ülsz, a gondolataidba süppedve bámulod a monitort, várod, hogy a szavak, amik időről időre ott motoszkáltak benned, mondatokká formálódjanak, most még sincsenek sehol.

chanson
2010. április 19.

Míg az egyik gyermekem azt mondja:
- Azért hoztam be a ruhád a szobádba, mert láttam, hogy sírsz és megsajnáltalak!
Addig a másik megigazítja az ágyam, a paplan alá bújik és vár, mint aki vigyázni akar rám.

chanson
2010. április 19.

Belenéztem azokba a szemekbe és megijedtem. Még sosem láttam ilyet. Normális, egészséges ember tekintete, hogy képes így megváltozni.
Üres volt az a két szempár, mintha valami vékony fátyol takarta volna el előle az addigi valóságot, hogy csak a sivár, csupasz létet érzékelje, amiben nem kell gondolkodni és cselekedni. Amiben elvegetálhat úgy, hogy ne érezze az őt körülvevő világot, csak bábuként tegye a dolgát, amit mások elvárnak tőle. Amiben nem kell azon tűnődnie, rágódnia, mi végre született erre földre, ahol pedig ő is - mint mindannyiunk, egy megismételhetetlen, önálló gondolatokkal rendelkező egyén.
Csak ült előttem magába roskadva, az agya helyén csak egy görcsöt érzett, ami minden mást elnyom, amit több a semminél. Én pedig tehetetlenül, sajnálkozva néztem, s nem tudtam eldönteni, hallgassak vagy inkább megszólalnom kéne?

chanson
2010. április 18.

Talán én vártam túl sokat, s utána kellett volna néznem annak, mire is vágytam oly régóta, de számomra egy kicsit csalódást okozott Degas és Picasso is.
Míg élveztem Monet, Renoir, Gauguin, Cézanne, Matisse, Rousseau festményeinek közelségét, s szívtam magamba a színeket és formákat, a nagy kedvenc - van Gogh, egy eldugott sarokban lévő alkotásának részemről csak egy fanyar mosoly jutott. Szinte lelkiismeret-furdalást éreztem, hisz annyira szeretem a festményeit. Valami fura érzés futott végig rajtam, legszívesebben belekiáltottam volna a tömegbe:
- Hé Vincent, dobj már ide még valamit!
De van Gogh csak hallgatott és nem dobott oda semmit.

chanson
2010. április 18.

Kalandos hétvége
egy csipetnyi kulturális élménnyel,
késhegynyi westendes kóborlással,
két maroknyi városligeti semmittevéssel,
az éjszakai angyalföld beszűrődő hangjaival,
a metró agyadig hatoló szüntelen zajával;
végén meglepetésszerű fűszerezéssel,
hazafelé cikázó gondolatokkal a fejedben
zárnád el a gázt, amit meggyújtottál,
de már nem ér el odáig a kezed...

chanson
2010. április 16.

Mondom a gyerekeimnek, éjjel ér ide a vulkáni hamufelhő.
- Milyen hamufelhő?
- Hát tudjátok, a vulkán, ami kitört még szerdán...
- Milyen vulkán tört ki?
- Izlandon.
- Kitört egy vulkán?
- Igen, kitört egy vulkán.
- S mikor ide az a felhő?
- Állítólag tízkor.
- S látszik?
- Nem, nem látszik, mert magasan száll. De a légi közlekedést szinte mindenhol leállították.
- Elmegyünk megnézni.
- Nem értitek, hogy szabad szemmel nem látható?
Tízkor mégis cipőt húztak és sétálni indultak hamufelhőt bámulni az égbolton.

chanson
2010. április 16.

Vén meg atyailag "nekem esett", hogy ideje lenne kicsit felhagynom a lázadó életvitelemmel és beállni a sorba a normális emberek közé (már amennyire képességeimből telik), mert így a vesztembe rohanok. Hát én több, mint tizenöt évig próbálkoztam normális emberré válni, megfelelni másoknak, miközben szép lassan, szinte észrevétlen veszítettem el önmagam, s rohantam a vesztembe. Az ismerőseink egy idő után frusztrált "fapicsa"-ként tartottak számon, akinek még mosolyogni is nehezére esik.
Nem, nem szeretném azt a nihilt még egyszer átélni, ami akkor körülvett.

chanson
2010. április 15.

Nagyfiam osztályfőnöke beinvitált az iskolába, hogy kicsit elbeszélgessünk a gyermekem viselt dolgairól. Hol az én szemem kerekedett, hol a tanár úré a meglepetéstől, de amikor megláttam a naplóban az állítólagos gondviselő nevét - ami nem az enyém volt -, kitört belőlem egy szolid, visszafogott röhögés, ugyanis Civil neve utána volt biggyesztve, hogy -né... Tanár úr gyorsan korrigált, nem értvén hirtelen jött jókedvemet próbálta rövidre zárni a beszélgetést.
Még sem közölhettem vele, hogy Civillel, ha nagy ritkán felhívjuk egymást, szinte mindig komolytalankodunk, s mikor elfelejtkezik magáról, magyarán kibújik belőle a "férfiállat", gyorsan elköszönök és vigyorogva kinyomom a telefont.

chanson
2010. április 15.

- Mit akartál mondani?
- Már elfelejtettem.
- Most nyílik a nefelejcs.
- Tudom. Miért mondod?
- Abból kéne enned egy kicsit.
- Miért kéne?
- Hát mert akkor nem felejtesz.
- Jaj, bocs... Hülye!
- Nem tudtad, hogy abból készül a Cavinton?
- A Cavinton nefelejcsből?
- Ne mondd, hogy ezt is komolyan vetted?
- Végem van...

chanson
2010. április 14.

Szinte biztos, hogy anyaként elfogult vagyok. De szeretem a rajzainak erős, élénk színeit, ami nem engedi a szemet tovább kalandozni.

chanson
2010. április 13.

- Van Gogh mondja: vannak néhányan, akiknek a lelkében hatalmas tűz ég és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál.
- Pedig az ember néha az egyik fülét is odaadná érte... ha jönne valaki!
- Azért azt nem adnám. Te adnád?
- Naná! De én bolond vagyok. Helyesbítek! Egy idősebb írónő mondta, akinek hiszek: te vagy a legkedvesebb bolond, akit ismerek.
- Fogjunk szavadon?
- Hmm... Megfontolandó, ugyanis szemüveget hordok!
- Ne szólj szám, nem fáj fülem!
- Nem akadály, van kontaktlencse.
- Bátor vagy!
- Vagy vak, mint a cigány lova...
- Lóvá azért ne tegyen senki! S te sem mást!
- Nem szoktam. Én mindig igazat mondok. Ez a költők dolga... Azt hiszem.
- Mindig? Szerintem egy ember sem mond igazat mindig. Aki ezt állítja, önmagának is hazudik. Mert van mikor, hallgatunk és elhallgatunk, féligazságokat közlünk, esetleg lódítunk egy poén kedvéért. Az ember ilyen...
- Igaz. De a lélek dolgaiban és a világ dolgaiban a költőnek olyannak kell lenni, mint a pápának a hittani kérdésekben.
- Hitbéli kérdésekben inkább Istenre hagyatkoznék a pápát hanyagolva. A költő pedig a világ dolgait illetően kövesse azt, ami a lelkének mélységéből fakad. Valami ilyesmi... Ennél több nem is kell. Azt hiszem...
- Úgy legyen!

chanson
2010. április 13.

Anyukáméknál pihennek erdélyi ismerőseink.
Felhívom jó anyám, mire ő:
- Épp most értünk haza, szedtünk mindenféle lapit, lesz csihánleves is, de abban nincs murok és pityóka sem. Holnap pedig katángból főzünk levest. De most mennem kell, mert még ki kell potyolni a húst a lapítón! A cikát meg megesszük savanyúságnak...
Mindig azt hittem, tudok magyarul. Ennek hallatán mégis elbizonytalanodtam.

chanson
2010. április 13.

Tudtam, hogy ezt írod,
épp ezért mást vártam,
hátha tudod,
hogy tudom,
hogy ezt várom,
és ezért mást írsz.

chanson
Régebbiek | Végére »
« 2010. március 2010. május »