Civillel hébe-hóba beszélünk, most mégis küldött nekem nyáron készült, sirályos fotókat, hátha jobb kedvre derülök tőlük. Nem is tudtam, hogy fotózik. Azon meg végképp kiakadtam, mikor elmesélte, hogy volt idő, mikor fiatal suhancként jóformán ebből élt, s a sötétkamrában töltötte ideje nagy részét.
Fura egy ismeretség a miénk. Van, hogy hetekig nem tudunk semmit egymásról, aztán mégis olyanba avatjuk be a másikat, amiről csak kevesen tudnak, esetleg még annyian sem. Évente rövid percekre látjuk egymást, egy - a másik felé küldött röpke mosoly a miénk, amit senki nem vesz észre rajtunk kívül.
Civil az ismeretlen ismerős az életemben, s az is marad mindig. Se több, se kevesebb.