Mert vannak dolgok, amikről nagyon nehéz beszélni...

Valahol az álom és az ébrenlét között vacogtam. Egy szöszke hajú kisfiú arca jelent meg előttem. Alighogy megláttam, már kezdett lefelé csúszni valahová a semmibe, miközben hátranézve magas hangon kiáltotta felém: Segítség!
Rossz volt. Őrült rossz, felfoghatatlan érzés. Felriadtam, kiugrottam az ágyból. Hideg járta át a szobát, dermesztő hideg. Éreztem, hogy elveszítettem őt. Ott és akkor. Talán csak lépnem kellett volna felé, kinyújtani a kezem. De én csak néztem őt némán, lebénulva.
Nem fogom tudni őt elfelejteni... Sosem.