- Te anya! Nézd már, itt ilyet is lehet kapni?
- Mi? Micsodát? Hol?
- Ott előttünk a kosárban az a mozgó valami...
- Hisz az egy gyerek!
- Jó, de itt ilyet is lehet kapni?
- Nem vagy normális! Érted? Nem vagy...
- De hát akkor miért van a kosárban? Fogadjunk a fenekén van a vonalkód, aztán a pénztáros csak felhúzza a pólóját és biiip...
- Kicsim, az az előtti kosárban is egy gyerek van!
- Hjaa, hogy ezeket itt különböző méretekben lehet kapni! Nem is vettem észre.
- Jaj, legalább ne ilyen hangosan...
- Anya, valld be, engem is egy ilyen Lidl-ben vettetek...
- Hee?
- Nézz csak rám, azért lehet ilyen elvetemült a fejem... Fogadjunk, egy ilyen helyen vettetek!
- Az agyad, az az elvetemült...
- Te anya! Nem veszünk egy ilyen mozgó valamit mi is?

Úgy látszik, Monyó barátnőm bármikor képes meglepni... Már nem merem azt írni, ráhibázik, egyszerűen tudja, mivel lehet... Mert tudja, miért pont a hattyú...

Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.

És meghalni, titkosan elülni
mily elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni: -

A vízen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyűrűzik föl a hab,
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.

(Rainer Maria Rilke: A hattyú )

40.

Medve tegnap még arról beszélt, hogy együtt leszünk a születésnapomon. Mára el szeretném felejteni, mi az, hinni a mesékben... Holnapra akkor elfelejtem azt is, mi az, hinni az életben?

Megint felhívott. Hogy vagy? Értekezleten voltál? A barátaid hogy hívnak? Hát talán... Na annak nem nevezhetlek. Hogy van a lelked? Találkoznál, velem egyszer valamikor? Nem akarok sietni, ráér ez a dolog. Szerintem is. Igen, majd bottal a kezünkben. Most mennem kell. Vigyázz magadra... Mosoly. Sosem fogunk találkozni.

- Anya! Nem tudod, mikor lesz az őszi szünet?

Már kezdtem megnyugodni, hogy ma végre túl vagyunk az iskolai bevásárlásokon, mire az egyik azt mondja, még kell ez és ez, a másik közli, neki is szüksége van még pár dologra, a harmadik is reklamál, hogy még az és amaz sincs meg. Azon aztán végképp kiakadtam, mikor a negyedik közölte, hogy nem találja még azt sem, ami eddig megvolt.

S. váratlanul keresett, már nem is számítottam rá. Kérdezte, hogy haladok az általa ajánlott munkával. Mondtam, hogy sehogy. Képtelen vagyok arra, hogy embereket hívogassak telefonon és egy előre megbeszélt időpontban életük kihagyhatatlan lehetőségét vázoljam fel nekik. Lehet, ezért fogunk éhen halni?

Felhúztam magam egy hülyeségen. Megint...

Az jó, hogy mára már jobban vagyok (a tegnapi magamra erőltetett kényszerpihenő után)... A nem jó, hogy ilyenkor úgy érzem, hogy az egy "elvesztegetett" nap helyett, legalább tízet kell bepótolnom. Eszembe jut egy csomó dolog, ami nem az egy nap alatt, hanem hetek alatt maradt el. S azokat most és azonnal, amilyen gyorsan csak tudom be akarom pótolni...
Azért az jól esett, hogy Gabi barátnőm délelőtt hívott, hogy átugrik egy kicsit estefelé, hogy meglessen. S még valaki telefonált, amin viszont nagyon meglepődtem, mert nagyon rég keresett már. Csak érdeklődött, hogy vagyok... Azért a végén csak megkérdezte, Medvével együtt vagyunk-e még... Igen, Medvével együtt vagyunk. Együtt. A reakcióját nem láthattam, de megérzésem szerint egy fanyar félmosoly megjelenhetett az arcán.