Örültem, mikor tavaly hazajött a legidősebb lányom anyukáméktól. Igazán fel sem fogtam, mikor megint elköltözött. Most itt ülök és azon tűnődöm, mennyire üresnek tűnik a lakás, hogy az eggyel kisebb visszament a kollégiumba. Pedig ő majd jön haza... nemsokára. S mennyire üresnek fog tűnni pár nap múlva, ha a többieknek is kezdődik az iskola.
Talán könnyebb lenne ez az egész, ha én is elindulhatnék minden reggel... munkába, dolgozni, pénzt keresni.Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget, ami napról napra egyre inkább aláássa az ember önbecsülését.