Nem láttam hattyúkat a tavon, csak egy tollat sodort felém az egyik tarajos hullámon a szinte viharos szél. Kezembe vettem, játszadoztam vele. Mennyire törékeny volt... Magammal vittem a partra, néztem, ahogy simára szárítja a nap melege. Puha lett, simogató.
Azon morfondíroztam a parton feküdve, talán Medve el sem mer indulni. Meg azon, ha mégis elindul, akkor velem marad az illata az ágyban, ha másnap mennie kell is. Arra végképp nem számítottam, ami történt. Medve jött, mint valami forgószél, mindent felkavarva bennem. S mire észbe kaptam, már ott sem volt... Én pedig itt maradtam némán, egyedül, ki nem mondott szavakkal, kezemben forgatva a hófehér tollat. A hattyú tolla velem maradt, Medve nem...