Tulajdonképp úgy szerettem volna egy táskát. Pontosabban már hónapok óta szükségem lenne egy újra. Aztán feladtam egy csekket, vettem az egyiknek papucsot, a másiknak cipőt, a harmadiknak iskolatáskát, bevásároltunk pár napra... Mert úgy is kell. Ha nem ma, akkor holnap.
Most azon gondolkodom, hogyan tovább, táskáról már nem is álmodozom. Közben rajta felejtkezik a tekintetem a legkisebben, aki itt alszik az ágyamban átölelve a párnámat. Elmosolyodom... És már nincs min gondolkodni. Valahogy meg kell, hogy oldódjanak a dolgaink. Őértük.