Elmentem megkeresni az elveszett színeket.

Játszanak. Megjátsszák azt, hogy nem játszanak.
Ha jelét adom, hogy tudom, hogy játszanak,
megszegem a játékszabályokat, és büntetést kapok.
El kell játszanom velük a játékukat, hogy
nem tudom, hogy tudom, hogy játszunk.

(R. D. Laing - Gubancok)

Talán három órát aludtam. Szemem alatt akkora karikák és olyan mélységű ráncok, amit még a smink sem képes elfedni. Mind ezek tetejébe letört egy fogam, miközben véletlen ráharaptam egy meggymagra... Hurrá! És most elárulhatná valaki, létezik-e olyan vonat, amin fogorvos is található? Bár ez úgy sem segítene rajtam, mert a fogorvos vonata, nem az én vonatom.

Annyit mondott,  békességet szeretne. 
Valaki megbántotta.
Elégtételt vett egy régi sérelemért.
Ez által úgy érzi, megbékélt.
De ezzel békétlenséget hozott létre.
Adok-kapok.
De mit?
Lehet igazi békesség a szívben.
Ha tudom, a másikéban is az van.
Ehhez meg kell bocsátanunk.
Azért, amit a másik követett el ellenünk.
És azért is, amit mi követtünk el ellene.
Akkor Isten lenéz ránk.
Végigsimít a tekintetével és magához ölel.
Valahol itt kezdődik a békesség.

Igen, gondolkodtam azon, hogy ne vegyem fel a telefont. És igen, gondolkodtam azon is, miért is nem tudom ezt megtenni.

Hetek óta azt érzem, elhalványodtak körülöttem a színek. A színek, amik mindig olyan fontosak voltak az életemben.

Eszembe jut nagyszüleim mesébe illő birtoka a színes falú épületekkel, magasra nyúló kerítéssel, a tarka virágok felett repkedő pillangókkal. A súlyos fürtökben alácsüngő, mézes illatú akác, a mélyen pirosló meggyfák a ház mögött. A rózsaszínűen bólogató mák, az élénksárgán virító tök a forró homokon. A mező végtelen zöldje, távolban a Mátra kék hegyeivel. A szántóföldek sárgálló kalászai, a kanális zavaros barnás színe a fekete csigákkal, a víz színén sütkérező békákkal. A pipacsmező harsogó pirosa, a kamilla apró virágai a szikes talajon.
Eszembe jutnak az apukámmal megtett séták. A Zagyva folyó sötétje, ahogy találkozik a szőke Tiszával. Partján lila bogáncskóró, sárga gólyahír. Őszi délutánon a rozsdaszínű gesztenyefák sora, játszótér az olajzöldre festett hintákkal. Pirosan izzó csipkebogyó, a som sötétkékje.
Szerettem játszani a fénnyel, behunyni a szemem, miközben a napba néztem. Kergettem a szemhéjam mögött vibráló színeket. Figyeltem, ahogy felvillannak, összeolvadnak, majd különválnak újra.

Egy ideje fekete virágok magasodnak felém szinte égig nyúló indákkal szürke papíron. Nem szeretem őket. Vissza akarom kapni a színeimet.

- Anya! Olyan erősen süt a nap, hogy elhomályosodott a látószögem.

Hallgatom Medvét, ahogy beszél és azt érzem, játszani akar.
Egy valamire nem figyel oda. Nekem semmi kedvem az egészhez, mivel már annyiszor eljátszottuk ezt, hogy már nem is érdekel.

Beírattam a nagyfiam középiskolába. Szépen néztem a munkaügyis hölgyre, hogy ha késve is jelentkeztem, időben megkapjam a munkanélküli segélyt. Berohantam a bankba. Elintéztem a bevásárlást röpke pár perc alatt és rohantam haza, hogy ebédet főzzek időre.
Ezek mellett semmiségnek tűnt, hogy szarrá áztam a hirtelen eleredő esőben, miközben azon mosolyogtam kínomban, miért jó nekem egy irattartó mappát egyensúlyozni a fejem felett, mikor esernyőt is hordhatnék magamnál, de még sem teszem.

- Anyuka, minden lány szőke!
- Hogy lenne szőke? Nézz rám, én sem vagyok szőke...
- Dehogynem anyuka, csak te értelmi szinten!

Ma hallottam a történetet.
Ami után megírtam azt a levelet neki.
Nem akartam elhinni.
NEM, NEM AKARTAM ELHINNI...
Csak ültem és hallgattam a másikat.
Hallgattam másokat.
A fülemben cseng azóta is:
- Nem érdemel meg... Az ilyen senkit nem érdemel.
Féltenek.
Engem.
Pedig őt jobban kéne.
Sokkal jobban.
Őt kéne félteni.
Mégis engem féltenek.
Nem őt...

Blikk.hu - 2009.06.19

Néhány nap leforgása alatt két nőre is rátámadt az utcán egy 21 éves férfi. A fiatalember először június 11-én hajnalban egy 18 éves lányt földre rántott és megpróbálta letépni a ruháját, ám hosszas dulakodás után a lány elmenekült. A másik sértettet - egy középkorú asszonyt - négy nappal később a városligetben támadta meg, késő délután. Lefogta a karját és közölte vele, hogy meg fogja erőszakolni. A nőnek sikerült kiszabadulni a szorításából és hívta a rendőröket, akik elfogták a közelben tartózkodó támadót. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

Helyi televízió - 2009.06.19.

Előbb június 11-én akart leteperni egy fiatal lányt, majd június 15-én a Városligetben támadott meg egy asszonyt.
A rendőrséget az első esetben arról értesítették, hogy egy 18 éves lányt a hajnali órákban akart megerőszakolni valaki. A sértett az éjszakát a barátaival töltötte egy szórakozóhelyen, majd miután elvált tőlük, hazaindult. A tettes kihasználta, hogy egyedül van, követte, majd egy sötét helyen a földre rántotta. Megpróbálta a ruháját is letépni. Dulakodni kezdtek, a lánynak csak negyedórányi közelharc után sikerült elmenekülnie.
A második sértett egy középkorú asszony volt, aki Városligetben sétált késő délután, amikor egy férfi eléugrott. A támadó le akarta fogni áldozatát, azt is megmondta neki, hogy miért: erőszakkal a magáévá akarja tenni. A nő ki tudott szabadulni a fogásból, majd mobiltelefonján hívta a rendőrséget.
A kiérkező járőrök a nővel együtt átkutatták a környéket. Egy közeli általános iskola előtt a nő észrevette támadóját, akit a rendőrök elfogtak.
Az elkövetőt őrizetbe vették, a Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A tettes egyébként egy 21 éves, büntetlen előéletű fiatalember.

(Müller Péter)

Vége.
Hazudnék, ha azt írnám, nem fáj.
De, őrülten fáj.
Kérdezhetnél.
Igen...
Gondolkodtam azon, hogy viselkedett.
Tisztában vagyok vele, mennyit bántott.
Sok mindent tudok, látok és elsősorban érzek.
Más dolgokat is.
Jót és rosszat egyaránt.
Amit vele éltem meg.
Mert szerettem.
Szeretem.
S most joggal mondhatod, mazochista vagyok.
De tudd, nem a végletekig.

Befizetetlen számlák, elmaradt befizetnivalók.
Egyik beteg, másik beteg, én szerencsére éppen csak.
Napokig tartó ügyintézések, kérvényezések.
Beszélgetés Medvével, másnap izomgörcs, kényszerpihenő.
Nagyfiam. Fejsérülés a skateparkban, sürgősségi osztály, órákig tartó izgalom.
Telefon Medvével, a szívem begörcsöl, napokig "meg akarok halni" állapot.
Volt férjem "finoman" megzsarol. Nem akar fizetni sem most, se máskor.
Lányom hív. Kísérlet nemi erőszakra, kórház, rendőrség, azonosítás.
Medve felháborodik valamin, telefon, én már csak hallgatom.
Levélben írok, elfáradtam, nem bírom.
Közben ballagás, tanévzárók.
Apukámék jelenlétét, mintha ködfelhőn keresztül érzékelném. De azért jó.
Másnap fiam eltűnik, hajnalba nyúló telefonhívások.
Úgy érzem, eddig bírtam, kiborulok.
A kérdéseimre pedig nincsenek válaszok.
Én pedig nem szólalok meg, mert már nem tudok. 

Nehezen megy, nehezen. De hinnem kell magamban, hogy menni fog...