Pénteken összefutottam Tommal. Mondta, felugorhatnánk a  bátyjáékhoz. Nem emlékeztem, hogy Tom előző nap említette volna, hogy meghívtak, pedig állítólag... Kicsit hülyén is éreztem magam náluk, mert olykor felvillant bennem, hogy órák múlva valószínűleg Gagarin ágyában fogok feküdni és ő fog átölelni, most pedig itt beszélgetek két kedves emberrel, akik tele vannak jó szándékkal és én nem tudom azt mondani nekik, amit hallani szeretnének.
S míg Tom utólag sajnálta, hogy nem lehettünk kettesben, én hálás voltam a sorsnak, hogy így alakult, mert egyre jobban lebénított ez az állapot, ami akárhogy is nézzük, egyáltalán nem volt normális.