- Néha megijesztesz olyankor...
- Miért?
- Olyan hosszú ideig nem veszel levegőt...
- De hát az azért van, mert jó nekem. Nem tudok olyankor levegőt venni.
- Jó,jó... De három percig?
- Jaj már! Nem is három perc...
- Na jó, kettő. Vagy még több...
- Esetleg mikor szinte szünet nélkül egymás után... De akkor biztos veszek levegőt közben... Vagy nem tudom...

HOGY ÉN MENNYIRE UTÁLOK ÜGYINTÉZNI!

Azt mondta, már nagyon sokszor "esett pofára" az életben. Talán mert elképzel valamit és nem veszi észre, hogy a dolgok nem az ő elképzelései szerint történnek. Elfelejti, hogy az ő világán kívül mások világa is létező világ, amiből összeáll az egész.

- Mikor menjek hozzád?
- Hozzám?
- Miért, kihez mennék?
- Hát gondoltam, már becsajoztál ennyi idő alatt.
- Persze kicsim, mind itt állnak az ajtóm előtt.
- Antoine, ne mondd, hogy nem próbálkoztál egy csajnál sem...
- De... de.
- Na ugye!
- Jaj cicám! Néha annyira szőke vagy, de annyira!
- Ha tudnád, mennyire nem vagyok az...
- Dehogynem!
- Ha tudnád, mennyire nem vagyok az, most kurvára azt éreznéd, megint pofára estél, miközben mélységesen fel lennél háborodva azon, honnan tudom, amit tudok és miért történt az, ami... - mondtam ezt már csak úgy magamnak.

Néha úgy érzem, jó lenne, ha az élet megengedné nekem, hogy belefáradjak. Csak egy kicsit, egy rövidke időre. De valamiért nem engedi...

Önéletrajz.
Átírva.
Elküldve.
Nyomtatva.
Előkészítve.
Beadva.
Válaszra várva. Válaszra várva. Válaszra várva...

Sétálunk. Kéz a kézben. A legkisebbel. Néha megállunk. Ő türelmesen vár, míg fotózok valamit. Közben mesél, vagy kérdez valamiről. Még sosem bóklásztunk így kettesben, mindig voltak mások is velünk. Vagy tán nagyon rég. Mikor még nem kérdezett igazán semmiről. Csak én meséltem.
Most megyünk egymás mellett, miközben a szél felénk sodorja a kerítések mögött megbújó virágok eső utáni illatát és körbefon minket a tavasz.

- Szerinted normális vagyok?
- Nem anyuka, nem vagy az.
- Akkor mi vagyok?
- Hülye vagy... De okos is.

Sokáig adtam hangot a véleményemnek, mikor délutánonként a lányaim beültek a tévé elé, hogy a Szívek szállodája c. filmsorozat adott epizódját bámulhassák. Miután egyszer leültem közéjük, a megvilágosodás utat tört magának. Kevés film alatt lehet ilyen jóleső, mély álomba merülni.

Napokon át csak gondolkodtam, mert igen... Elindultam, ott voltam nála, s úgy tűnt rendben van minden. Jól éreztem magam. Aztán az utolsó nap történt valami. Egyszerre volt meglepő és bizarr. Valahol izgató. Azóta mégis versenyt futok a gondolataimmal, kutatok az emlékeimben, amik hozzá kötnek, keresem a miértekre a válaszokat, mert amit én eddig kettőnk szavainak intim játékának fogtam fel, ő azt megtette, hogy ezzel is kimutassa, mennyire szeret és fontos neki a kapcsolatunk. Meg kell értenem őt...

Reggel felhívtam Medvét:
- Szeretnék valamit mondani!
- Nyuszika, baj van?
- Nincs semmi baj.
- Jó, akkor majd később beszélünk.
Csak annyit szerettem volna mondani, hogy még sem megyek ma hozzá, mert igenis félek tőle, mikor ideges és feszült, mint ahogy múltkor is. Néztem a borús eget, hallgattam az ablakon koppanó esőcseppeket, miközben azon morfondíroztam, hogy egy hülye picsa vagyok, hogy még ennyit sem merek közölni a másikkal.
Most süt a nap, csiripelnek a madarak... Én pedig itt ülök útra készen. Szerintem elindulok?

Tegnap este, miközben beszélgettem Antoine-nal, egy fotó kapcsán megemlítette, hogy a barátnője vagyok. Pedig én sosem tartottam magam annak, mert az meg már milyen, mikor egy pasinak elmondod, hogy a megérzésed szerint nem mond igazat, erre ő felháborodik és fennhangon közli, ő pár éve megfogadta magának, hogy őszinte és egyenes lesz mindenkivel, így veled is. Ezek után újra, s újra rajta kapod egy-egy hazugságon, miközben ő meg van győződve arról, hogy nagyon ravasz, te pedig nagyon naiv vagy. Hallgatsz... Innentől kezdve játszol, nem vagy önmagad, csak a körülményekhez képest jól érzed magad egy szerepben, ami arról szól, hogy hülyébbnek látszol, mint ami vagy. Aztán szép lassan eltűnsz az életéből, mert még mindig te vagy az, aki nem akarod megbántani a másikat.

- Te örülsz, hogy fiú vagy?
- Hát persze.
- Miért?
- Mert a lányok mind hülyék.

- Szerintem meg Te vagy olyan, hogy ha valaki nem windows-zal nézi, akkor mindegy, mit lát. Nem véletlen, hogy a webfejlesztők, a normálisabbja legalábbis, minimum két operációs rendszeren tesztelik az oldalukat és két-három böngészőn - mondta. Én pedig levontam a konzekvenciát, véleménye szerint nem tartozom a "normálisabbja" közé. Mondjuk, webfejlesztő sem vagyok és a gépemen is csak egy operációs rendszerrel rendelkezem, ami nekem épp elég.

Nos. Ha már létszükséglet, akkor egy újabb lélegzetvétel...